2013-ban kezdték feltárni a Mátyás-templomban lévő uralkodói sírokat, abban a reményben, hogy a maradványokból azonosíthatják az Árpád-házi dinasztia genetikai markereit is. Ez az elmúlt egy-két évtized genetikai forradalmának köszönhetően vált reális ambícióvá: ma ahhoz hasonló ütemben fejlődik a génszekvenálás technológiája, mint a számítógépek számítási kapacitása, és a kutatás is sokkal olcsóbb lett.
A maiak mellett ez óriási lehetőség a régészeti minták elemzésében is. Az ezzel foglalkozó archeogenetika ma rendkívül ígéretes tudományág, eredményei sokak szerint újraírhatnak több történettudományi tézist is. Az Árpád-háziak csontmaradványainak vizsgálatára kormányzati támogatást is adtak, a tudományos cél érdekében Erdő Péter bíboros is hozzájárult a Mátyás-templomban lévő sírok megbolygatásához.
Az eredeti nyugvóhely nem itt volt, hanem Székesfehérváron, ahol 15 magyar királyt, köztük Szent Istvánt, Könyves Kálmánt, Károly Róbertet, Nagy Lajost és Hunyadi Mátyást temették el. A fehérvári bazilikát azonban a török korban teljesen lerombolták, a sírokat tönkretették. A XX. században a régészeknek ugyan sikerült 122 sírt feltárniuk (mint a nyolcvanas években kiderült, ezekben összesen 900 ember csontváza volt), de a királyok azonosítása nem volt lehetséges.
III. Béla és felesége, Chatillon Anna sírja azonban a török korban érintetlen maradt. A fehérvári templom padlója alatt rejtőző két, vörösmárványból készült koporsót 1848-ban fedezték fel, bennük egy férfi és egy nő csontváza volt uralkodói jelképekkel.
A később a Mátyás-templomba került uralkodói sír a genetikai elemzés szempontjából is különleges jelentőségű, hiszen erről biztosan tudható, hogy Árpád-házi uralkodó maradványait rejti. Igaz, azzal kapcsolatban, hogy melyik uralkodóét, nincs teljes konszenzus. Bár a történészek többsége valóban III. Bélaként azonosítja, felmerült, hogy Könyves Kálmán teste is lehet a sírban. A XIX. században ezt a lehetőséget csak azért zárták ki, mert a krónikák hagyománya szerint Kálmán púpos volt és sánta – ma már azonban inkább úgy gondolják, hogy a testi fogyatékosságot csak azért terjesztették Kálmánról, hogy ellenlábasai ezzel is dehonesztálják a király emlékét.
A kutatási eredmény először az Archaeological and Anthropological Sciences nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg, most pedig minderről a Magyar Időkben beszélt az Onkológiai Intézetet vezető Kásler Miklós. Az igazgató szerint „az eredmények megkérdőjelezhetetlenek”: egyértelmű, hogy sikeresen definiálták III. Béla király apai ági profilját, amely „hivatkozásként szolgálhat az Árpád-dinasztia további maradványainak és vitatott élő leszármazottainak azonosításához”.
Tudományos PR és nemzetkarakterológiai viharok
Ezután azonban a kutató a politikai napilapban meglepően erős kijelentést tesz. Kásler szerint az, hogy a királyi maradvány az R1a haplocsoportba tartozik,
„AZT JELENTI, HOGY AZ ÁRPÁD-HÁZ TAGJAI EGÉSZEN BIZTOSAN EURÁZSIAI, NEM PEDIG FINNUGOR EREDETŰEK”.
Ez már csak azért is meglepő, mert a nemzetközi folyóiratban megjelent tudományos publikációban Káslerék ilyesmiről egyáltalán nem beszéltek. Ott ilyen nagyívű víziókról nem volt szó, a finnugor-kérdés fel sem merült – ezt a belátást Kásler a jelek szerint csak a szakmán kívüli, laikus magyar közönségnek tartogatta.
Aki a cikkben idáig eljutott, feltehetően tudja, hogy a finnugor-kérdés ma is élénken megosztja a magyar közvéleményt, a tudományos tényekből és elméletekből pedig sokan szeretnek politikai és identitáskérdést csinálni. Akár kutatók is: ez lett a sorsa néhány hónappal ezelőtt a szegedi genetikusok eredményének is. Török Tiborék ugyancsak az országos sajtóban jelentették be forradalminak szánt eredményüket, mely szerint a honfoglalók a génminták alapján jelentős részben hun ivadékok voltak, magyarul pedig a Kárpát-medencében élő avarok beszélhettek, nem ők. A kijelentés nagy vihart kavart a magyar régészet, nyelvészet és a természettudományos segédtudományok környékén – ennek újabb hullámaival hamarosan mi is foglalkozni fogunk.