Széchenyi tartozik még valamennyivel az Akadémiának?

A nevezetes felajánlás 1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlés alsótáblájának ún. kerületi ülésén hangzott el és igen hatásos belépőnek bizonyult a közéletbe a 34 éves huszárkapitány számára.

A szándék bejelentése után 5 nappal, november 8-án Széchenyi három alapítótársával kiállította – József nádornak és az országgyűlésnek címezve – „kötelező nyilatkozatát”: „És ezen alkotmánynak első fundamentum kövéül kívántuk mi következő ajánlásainkat tenni; gróf Széchenyi István egy esztendei jövödelmét, Vay Ábrahám nyolcezer conventionális értékű forintokat. Gróf Andrássy György tíz ezer conventionális értékű forintokat. Gróf Károlyi György fél esztendei jövödelmét.”

A még mindig csak szándéknyilatkozatnak tekinthető „kötelező nyilatkozat” után a jogászok megszerkesztették a négy nagy adakozó közös alapítólevelét, amelyet azután 1826. március 19-én írtak alá.

Az alapítólevélből egyértelműen kitűnik, hogy Széchenyi nem ígérte, hogy készpénzben letesz 60 000 forintot, hanem azt vállalta – majdani örököseit is kötelezve –, hogy ennek az összegnek mint alapítványi tőkének a kamatait évente be fogja fizetni a Tudós Társaság pénztárába.

Széchenyi kötelezettségvállalásának módjában a kortársak semmi kivetnivalót, semmi szokatlant nem találtak. A korszakban szinte minden jelentősebb alapítvány így jött létre: a felajánlók a felajánlott összeg évi kamatainak fizetésére kötelezték magukat, akár egy intézmény működésének támogatásáról, akár pl. egy ösztöndíj alapításáról volt szó.

Széchenyi vállalását 1848-ig maga, cselekvőképtelen döblingi éveiben, illetve halála után családja lelkiismeretesen teljesítette. Hogy a 3600 forint, amit a gróf, illetve örököse évente befizetett az Akadémia pénztárába, milyen jelentőséggel bírt az egyesületként létrejött intézmény költségvetésében, jól érzékelteti a következő adat. Az Akadémia első 27 rendes tagja közül 12-en kaptak fizetést, mégpedig a Pest-Budán lakók évi 500, a vidékiek 300 forintot. Tehát a 3600 és 6000 forint között mozgó „személyi költségek” több mint felét egyedül Széchenyi alapítványa állta!

További részletek az mta.hu-n.

http://mta.hu/mta_hirei/teljesitette-e-szechenyi-az-akademiai-felajanlasat-107808

 

Kapcsolodó cikkek