A fasiszta kamu reneszansza

politikai propaganda indikátor, dezinformáció, fakenews, manipuláció, háborúpárti, választás, médiarendszer, tömegtájékoztatás, indentitás, propaganda, fasiszta, rasszista, soviniszta, kommunista, gyűlöletbeszéd,

2023-11-13 21:08:00

Elbutítani a népet, ez volt a zsarnokság leghatalmasabb eszköze legrégibb időktől mostanáig. A zsarnoknak hatalma csak a nép tudatlanságán fekszik.
Báró Eötvös József

A politikai propaganda hatékonyságát elemző tanulmányok az elmúlt évtizedekben Magyarországon elsősorban azt vizsgálták, hogy miként alakította át a médiarendszert a politika, ehhez az alkotmányos kereteket, azon belül a jogszabályi környezetet, valamint a gazdasági hátteret, annak érdekében, hogy az állami propagandagépezet a lehető leghatásosabban szolgálja a kormánynak a hatalomban maradását.[1] Az így kialakult „nemzeti agymosoda”[2] hatékonyságának mérésére dolgozta ki a Dimenzió Média Alapítvány a Politikai Propaganda Indikátor mérőszámot, amelynek révén tetten érhető lett, hogy a kormányzati propaganda teljes arzenáljának bevetésével milyen mértékben téríthető el egy közösség véleménye ahhoz képest, mint ha a polgárok tárgyilagos, kiegyensúlyozott tájékozódási lehetőségek között alakították volna ki a véleményüket. Viszonylag pontosan sikerült megállapítani, hogy a választók hány százaléka hozott döntést manipulált információk alapján. A DMA kutatása például megállapította, hogy 2022-ben, pár héttel a választás előtt, a baloldaliak/demokraták egyharmada is hitelt adott a politikai propagandagépezet által terjesztett, amúgy többszörösen cáfolt állításnak, miszerint ha Márki-Zay Péter megnyerné a választást, akkor katonákat küldene Ukrajnába. Azt állítja a kutatás, hogy a 2010 után létrehozott tájékoztatási rendszerben a választók perdöntő többsége úgy alakította ki a pártokról a véleményét, hogy alig jutott manipulációtól mentes információkhoz, illetve a hamis hírek cáfolatához. Ami súlyos alkotmánysértés, hiszen az Alaptörvény szerint a manipulációtól mentes információkhoz való hozzáférés joga alapjog.[3] A Politikai Propaganda Indikátor segítségével viszonylag pontosan meg tudjuk mondani, hogy a választók hány százaléka hozott döntést manipulált információk alapján. Nem a megérzéseinkre hagyatkozunk tehát, amikor azt állítjuk: a közös pénzből finanszírozott, de durván egyoldalú kormányzati propaganda túlsúlya (és gátlástalansága) érdemben befolyásolta a választók többségét a választások előtt. A PPI mérési eredményei kétségessé teszik, hogy a 2022-es országgyűlési képviselő-választás törvényes és tisztességes lett volna Magyarországon.

A gátlástalanság nem egy odavetett szó, hanem kommunikációelméleti értelemben használt fogalom, az új, a szélsőséges, a kíméletlen, a karakter-bérgyilkosságot is egyre gyakrabban bevető, a radikális politikai mozgalmak egyik fegyvernemeként is jól bevált kommunikációs stratégia és taktika tömör kifejezése. A DMA kutatása arra is rámutatott, hogy a hatalom megtartásához csak részben elég a valóság elgörbítése, a tömegek félrevezetése, a tájékoztatási rendszer viszonylagos kiegyensúlyozottságának felszámolása, a cáfolatok terjedésének korlátozása. Szerves része ennek a kommunikációs és egyben politikai propagandamodellnek, hogy a konkurenciát támadó szövegek a zsigerekig hatóak legyenek. Védelmet ígérjenek az olyan fenyegetettségekkel szemben, amelyeket a politikai propagandakampányokat megrendelők vetítenek az általuk uralt vászonra, a tömegek tudatába. A hasonló ideológiát követő mozgalmak úgy értek el, érnek el világszerte sikert, hogy a közösségek, a nemzetek számára legfontosabb alapértékek fenyegetettségével riogatnak. A zsigeri reakciók kiváltására azok az állítások a legalkalmasabbak, amelyek a megcélzott csoport valamelyik identitását fenyegetik. Ösztönös reakciókat vált ki az emberek többségéből a nemzeti, a nemi, a faji, a vallási, a családi, a generációs, a világnézeti, az egzisztenciális, a politikai, tehát az alapvető identitások verbális sérelme. Federico Finchelstein állítja a Fasiszta hazugságok[4] című könyvében: „A fasizmus történetének egyik legfontosabb tanulsága, hogy a rasszista hazugságok szélsőséges, politikai motivációjú erőszakhoz vezetnek.” Mindennapi tapasztalatunk, elég csak az éppen zajló háborúkra gondolni, hogy a személyiség lényegét, a személy identitását bántó mondatok „szövegbombázása” nyomán a tömegekben morális pánik alakul ki, az emberek számottevő csoportja feladja a hagyományos értékrendjét, és a manipuláció kiszolgáltatottjává válik. Az állami médiakommandó bevetése Oroszországban, vagy politikai propagandacsapatok bevetése Angliában, Amerikában, Szerbiában, Brazíliában, Kínában, Vietnámban, Magyarországon stb. része a kommunikációs tér megszállásának, annak érdekében, hogy a virtuális térben létrejött valóság eltakarja a kormányzat tevékenysége nyomán kirajzolódó kudarcos, zsákutcás, reménytelen valóságot.

Sík Endre korszakos kutatása a Morális Pánikgomb nyomkodásáról alapos feltérképezése annak, mikor, milyen politikai kihívásokra volt a válasz egy-egy központi kampány elindítása Magyarországon, amelynek célja a zsigeri reakciók kiváltása volt – sikerrel.[5] A nemzetközi irodalomban használt fordulatnál, a morális pánik (a szakirodalomban elfogadott moral panic) szópárnál sokkal jobban fejezi ki a leírni kívánt jelenséget, a vizsgált reakciót a zsigeri indulat, az erős érzelmi, erkölcsi felháborodás, a pánikos reakció, társadalmi pszichózis fogalmi együttes. Itt, most nincs hely a tanulmány alapos ismertetésére, de érdemes felidézni, hogyan fogalmaznak a szerzők a kutatás kiindulási helyzetének leírásában: „2014 őszén a kormánypártok gyorsan veszítettek népszerűségükből. Valamennyi közvélemény-kutatás érzékelte a népszerűség csökkenését, majd visszaszerzését, legfeljebb ennek ütemét és mértékét látták eltérően. Hogy visszanyerjék a veszni látszó népszerűséget, keresni kezdték azokat a témákat, amelyek leginkább alkalmasnak tűntek a lakosság szimpátiájának gyors megszerzésére, vagyis amiről a kormány arculatfelelősei tudván tudták, hogy ezen elvek hangoztatásával a Nép egyet fog érteni. Ilyennek látszott a halálbüntetés visszaállításáról való »beszélgetés« mellett az idegenellenesség is.”

Az ilyen kampányok esetében különösen fontos, hogy ne legyenek könnyen cáfolhatóak az amúgy szemérmetlenül hazug állítások. A fasiszta médiarendszerben azért elemi feladat az esetleges cáfolatok széles körű terjedésének korlátozása, mert a politikai propaganda célja éppen a gyűlölet vagy a félelem generálása, amihez kényszerűen túlzásba kell esniük, vagyis a propagandisták a nagyon durva hazugságtól sem riadnak vissza, és minél nagyobb egy hazugság, annál nagyobb a lebukás veszélye, hiszen minél távolabb van az állítás a valóságtól, annál könnyebben leplezhető le. A nem professzionális hírfogyasztó számára pedig, a közösségi média térnyerésével, egyre nehezebb a tájékozódás.

Az önkényuralmi rendszerekben szinte minden napra esik egy-egy olyan állítás, amely kijelentés legfontosabb célja a figyelem elterelése, leginkább a kínosan gyenge kormányzásról. A kormányzati propagandacsapatok által uralt médiatérben[6] a hamis állítások akadálymentesen hasítanak. Hiába cáfolják a kormányzati propagandaműhelyekben kreált hamis állításokat a szabad sajtó szabályai szerint működő médiatérben, a cáfolatok alig jutnak el a társadalomnak ahhoz a részéhez, amely többnyire a manipulált információkkal találkozik. A kormányzati médiakommandósok, például Magyarországon a Megafon program elindításával, nyíltan vállalták, hogy szembeszállnak a független újságírókkal, és minden erejükkel megvédik a kormányt, erősítik a politikai propagandát. A gyűlöletkommandó bevetése a kormányzati stratégia része lett, költségvetési sor a forrásuk.

Hol a határ?

Szent-Iványi István 2023. szeptember 25-i Facebook-bejegyzése egyszerre illusztráció arra, miként építenek fel egy ilyen kampányt a kormányzati oldalon, hogyan illeszkednek egymáshoz az üzenetek, és egyben arra is, hogy mennyire képtelenek, igazolhatatlanok, vagyis hamisak a kampányban az állítások, illetve hogy milyen módon csatlakozik a kormányzati tevékenységhez a médiakommandó: „Lassan hetek óta csúcsra járatják a kormányzati szereplők és kormánypárti megmondóemberek Svédország és a svédek gyalázását. Szijjártó levélben rontott neki svéd kollégájának, Menczer Tamás államtitkár videóban »aggódik a svéd demokráciáért«, Kövér László szerint a svédek gyűlölik a saját hazájukat, és köpnek rá. Olyan dühvel és elszántsággal támadják őket, mintha ők akadályoznák a mi csatlakozásunkat, és nem mi az övékét. A megmondóemberek még keményebbek. Bayer szerint a svédek idióták, olyanok, mint az alkoholista férjek, a családon belüli erőszak elkövetői. A pontot az i-re mégis a jó Bencsik András tette fel, aki hosszas gyalázkodás után felteszi a nagy kérdést: mi keresnivalója van egy ilyen ostoba, rosszindulatú, beteg országnak az Európai Unióban?"

Szent-Iványi idézi a mondatot, amely alapján egyértelmű: a törökök bevallottan zsarolásra használják a szavazást, meg is mondták, F16-osokat kérnek cserébe a voksokért. A magyarok pedig a 2024-es uniós költségvetési tárgyalásoknál szeretnék bevetni a „pénzt kérünk a szavazatunkért” alku lehetőségét. Az ennyire szemérmetlen zsarolás, finoman szólva is, nem elegáns. De túlléptek-e a kormányok a nyilatkozattal valamilyen határt? Van-e a kommunikációban olyan határvonal, amely egyértelművé teszi, hogy bizonyos hivatalos állítások már nem férnek bele a demokratikus kommunikációs értékrendbe? Tetten érhető-e például a náci propagandagépezet által használt szöveg struktúrájában, fordulataiban, üzeneteinek tartalmában, az egész náci propaganda mintázatában, hogy az a rendszer már elveszítette demokratikus jellegét? Van-e olyan marker, jellemző, amely alapján állítható, hogy a hatalom megtartása érdekében a hatalom a kommunikációs csatározás során nem riadt vissza a társadalom önvédelmi mechanizmusainak, a sajtószabadságnak, a tájékozódás szabadságának, a verseny szabadságának, a választás szabadságának kiiktatásától, éppen a választók intézményesített megtévesztése érdekében?

Ahhoz, hogy a propaganda hatásos legyen, nem elég csupán a jól megszerkesztett szövegek szajkózása. A választási eredményt, a propagandán kívül, rengeteg egyéb dolog, például maga a kormányzás, a társadalmi mozgalmak, a gazdaságpolitika, kultúrpolitika, egészségpolitika, vidékfejlesztés eredményei és kudarcai stb. is befolyásolja. A választások végeredménye szempontjából a politikai propaganda hatását a politológiai elemzések túlnyomó többsége ezért csak mellékesnek tekintitartja, és elfogadja a választások legitimitását, vagyis a választási eredményeket objektív ténynek tekintik, pedig könnyen igazolható, hogy a manipuláció mértéke messze meghaladta a hibahatárt.[7]

Mégsem mondható, hogy a tájékoztatási rendszer akármilyen széles körű átalakítása önmagában elég lehet ahhoz, hogy egy közösség szembeforduljon a demokratikus értékrenddel, és kiadja a kezéből a választás szabadságának jogát, elfogadja a korlátozásokat. Marad a kérdés: miért sikeres ismét, világszerte, nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában vagy a Távol-Keleten, sőt olykor az Európai Unió közepén az ultranacionalista, rasszista, illiberális, soviniszta, populista, neofasiszta, újnáci, antidemokratikus, önkényuralmi katyvaszbeszéd? Miért győzedelmeskedhet a demokratikus kommunikációval szemben az antidemokratikus modell, van, amikor hosszabb, van, amikor csak rövidebb ideig? Vannak-e olyan jellegzetességei az illiberális, reformfasiszta,[8] nacionalista, rasszista beszédnek, amelyek a hatalmi játszmákban jogtalan, szabálytalan, etikátlan előnyhöz juttatják a vetélytársaival szemben a fifikás fasiszta sanda beszéd használóját? A médiatechnológia új eszközei (Tik-tok, Facebook, X, Twitter, Real-video stb.) pedig egyre nagyobb szerepet játszanak az újfasiszta, populista, nemzetiszocialista, kamu-keresztény, nacionalista beszéd reneszánszában. Egyelőre mintha nem lenne demokratikus eszköz az antidemokratikus, illiberális, ultranacionalista, álkeresztény, álkonzervatív vagy kamu-kommunista, szociális-radikális politikai propagandával szemben. (Egy javaslattal azért élek a gondolatmenet végén.)

Ennek a kérdéskörnek sarokköve: valami objektív dolognak kell-e tekinteni a közösség véleményét, amely a választások eredményének az alapja, vagy éppen fordítva: a közönség véleménye a politikai propagandagépezet manipulációjának az eredménye. Mert, ha így van, akkor kimondható: csak a kiegyensúlyozott tájékoztatási keretek között született választási eredmény tekinthető objektívnek. Orbán Balázs szavaival: „A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását, és azon keresztül az országot.”[9]

A fasiszta beszéd hatásmechanizmusa

Nem azt kell tehát elemezni, hogy mennyire lejt a pálya, hanem azt, hogy miként épül fel a manipulációs modell. Mely pontokon szegi meg, rúgja fel, iktatja ki a vélemények versenyére alapozott demokratikus politikai vita kereteit a nyíltan szélsőjobboldali, önkényuralmi, nacionalista stb. beszéddel a hatalom. Mi a tömeglélektani hatásmechanizmusa a fasiszta, rasszista, populista, soviniszta katyvaszbeszédnek? Hogyan veszik ki a polgárok kezéből a döntés autonómiáját? Hogyan veszíti el a választó a ragaszkodását a demokratikus keretekhez? Miért nem látja, hogy egyszer csak szembefordult a korábbi, demokratikus önmagával? Mi teszi a tömegeket politikailag elvakulttá?

Polyák Gábor, Gálik Mihály, Urbán Ágnes több publikációban bemutatták, hogy milyen intézményi hátteret épített ki a kormány 2010 után ahhoz, hogy demokratikus keretek között is létrejöhessen az antidemokratikus állam. Pontosabban: látszólag demokratikus keretek között hogyan működik a szinte egypárti rendszer. Ezeken túl ideje megvizsgálni, hogy az ultranacionalista, illiberális, soviniszta, populista programmal hogyan provokálható ki a tömegekből a zsigeri reakció, és az hogyan alakítható olyan politikai programmá, amellyel felhatalmazást szerezhet a szélsőséges mozgalom a hatalom lényegében kizárólagos birtoklásához.

A fasiszta beszéd a hatalomért folytatott verbális küzdelemből kiiktatja a versenyt, a megmérkőzés szabályait, az ellenfél nem egyenrangú, sőt nem is ember, nem is tagja a nemzetnek, idegenszívű, külső érdekeket szolgál, nemzetellenes, stb. és ezzel egyeduralkodóvá teszi a saját politikai közösségét. Federico Finchelstein[10] a már idézett könyvben jól feltárta, hogy mi kapcsolja ki a tömegek védelmi mechanizmusait, azokat a természetes kommunikációs intézményeket, amelyek fékként akadályoznák meg, hogy a tisztes polgárok áldozatává váljanak a saját nemzeti közösségüket két táborra osztó politikának, annak, amelyben vannak a nemzet érdekeit képviselők és a nemzetellenesek.

Nincs válasz egyelőre arra a kérdésre: miért nem gondoltak az Európai Unió elődszervezetét, a Közös Piacot, és aztán az uniót kitaláló alapító atyák arra, hogy a náci Németországban a tömegeket lázba hozó mozgalom sikerének nélkülözhetetlen eszköze volt a fasiszta propaganda. Sajnos úgy születtek meg az uniós alapító dokumentumok, hogy a háborús kockázatok minimalizálásakor nem vették figyelembe, hogy nem elég a nemzetek intézményes együttműködését szolgáló gazdasági és politikai keretek kialakítása, nem úszható meg a tömegek felhergelésének jól bevált technikája, a fasiszta beszéd korlátozása. A NATO, ha későn is, de kapcsolt, a stratégiában külön fegyvernem a kommunikáció. A szakirodalom számos példát említ hibrid eszközökre. A teljesség igénye nélkül néhány további elem: dezinformációs kampányok, álhírek terjesztése; a közösségi média manipulálása; gazdasági nyomásgyakorlás (pl. kötött hitelezés, energetikai importfüggőség kihasználása); félkatonai szervezetek akciói; politikai pártok, lobbicsoportok támogatása; vallási, etnikai „kártya” kijátszása, társadalmi törésvonalak felerősítése; titkosszolgálati vagy minősített adatok stratégiai célú kiszivárogtatása.[11]

Az Európai Unió inkább tétovának, mint radikálisnak nevezhető legutóbbi szabályozási kísérleteiről Polyák Gábor úgy vélekedett az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékén tartott szakértői beszélgetésen, hogy van, akinek túl sok, nekünk, magyaroknak túl kevés.[12] Az egész szabályozási folyamatról Gálik Mihály ad átfogó értékelést 2023 őszén a Médiakutatóban megjelent cikkében. Az unió előtt álló kihívás azért gigantikus, mert egyre elmosódottabbak a határok a tisztességes politikai versenyben használt és az áldemokrata, gyakran a rivális létjogosultságát is megkérdőjelező önkényuralmi, soviniszta, posztfasiszta propaganda által alkalmazott marketingmódszerek között.

Normális demokráciákban a vita a pártok között a piac szabályozásáról, az adópolitikáról, a közszolgáltatások finanszírozásáról, a családtámogatási rendszerről, a kulturális támogatásokról, az állami szolgáltatások kereteinek meghatározásáról, a környezetvédelmi kihívásokról stb. folyik. Demokratikus keretek között nem mondható, hogy a rivális mozgalom, párt nem a nemzet része, rosszat akar a nemzetnek, nemzetáruló stb. A tájékoztatási rendszer nagyon széles körű, átható átalakítása és konzekvens propagandakánon szükséges ahhoz, hogy súlyos politikai kockázat nélkül nyíltan kimondható legyen: a nemzet érdekeit csak az egyik fél képviseli. A sikeres manipulációhoz nélkülözhetetlen a társadalmak tagjainak minél szélesebb körű elérése, ehhez a médiarendszer elemeinek minél szélesebb körű birtoklása, ehhez szükséges az egyik fél számára aránytalanul előnyös médiaszabályozás, és annak elfogadtatása a közvéleménnyel, hogy a korábbi rendszer volt antidemokratikus, de a mostani egyáltalán nem az.

A politikai propaganda sikerességéhez szükséges a szinte korlátlan mennyiségű forrás, hogy olajozottan működjön a propagandaeszközzé tett médiarendszer. Ehhez szükséges az apparátus elkötelezettségének folyamatos karbantartása. Ehhez szükséges egy karizmatikus vezető, szükséges a nyelvi panelek folyamatos megújítása, amihez szükséges az elkötelezett tudományos háttér feltételeinek megteremtése, és nélkülözhetetlen a mártírszerep folyamatos hangsúlyozása. Illetve szükséges a populista programok folyamatos gazdagítása, amihez fontos mellékszál a gyűlölet folyamatos generálása, a gyűlöletre kiszemelt közösség megnevezése, az aktuális fenyegetettség plasztikussá tétele, amihez szükséges a teljes médiarendszerben a veszélyek igazolása, amihez szükséges a tömegek elérése. Valamint szükséges a rivális politikai szervezetek számára a tömegek elérésének megnehezítése, a független tudományos és kulturális műhelyek, civil szervezetek ellehetetlenítése, vagyis a politikai propagandarendszerben terjesztett vádak cáfolatára a lehetőségek végletes korlátozása, megszólalási lehetőségük minimalizálása, forrásaik elapasztása.[13]

Demokratikus keretek között aligha mondható, hogy az egyik képviselő olyan, mint a szőrét hullató, vidéki sunyi róka, mert ez a másik ember dehumanizálása, állatiassá degradálása annak érdekében, hogy a másikat lerókázó politikus ezzel helyezze magát az élőlények hierarchiájában magasabbra, mint ahol szerinte a másik, amúgy szintén országgyűlési képviselő van. Az antiszemita mozgalmak sikeres stratégiája volt a zsidók ellenszenves állatként, patkányként való azonosítása a fasiszta, a náci propagandakiadványokban.

Lássuk a hivatalos definíciót (Wikipédia): A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel keresi a nemzeti megújulást, és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendű emberekkel szemben. A fasizmus ideológiája következetesen hangoztatja az állam elsődlegességének elvét.

A haza nem lehet ellenzékben, szól a korszakot hirdető mondat. Orbán ezzel a mondattal helyezte a győztesek fölé a veszteseket. Az állítás a verseny, a szabad verseny, a demokratikus meccs lényegét iktatta ki. Kisajátította a nemzet képviseletét, megengedőbben fogalmazva, azonosította magát és a mozgalmát a nemzettel, kizárólagossá téve a képviselet jogát. Ungváry Rudolfon kívül lényegében senki nem emelte fel a szavát a megfogalmazás ellen, nem indított törvényességi eljárást, nem keresett törvényhelyet, melyre hivatkozva bíróság mondhatta volna ki, ez a beszéd ellentétes a magyar jogállami szabályokkal, hiszen az alaptörvény is leszögezi: politikai program, párt nem törekedhet a hatalom kizárólagos birtoklására. A magyar alaptörvény, annak idején még Alkotmány szellemével és betűjével is ellenkezik a hatalom kizárólagos megragadására törekvő mozgalom.[14]

Hatalmi kelepce

A fasiszta-kommunista kelepce lényege, hogy olyan helyzetet teremt, amelyben tényleg nincs választás. Ilyen például a háború. Amikor az idegenek hadat üzennek a nemzetnek, a családnak, a vallásnak, a közösségnek. A fifikás illiberális, ultranacionalista, de inkább kamu-nacionalista arra hivatkozik, hogy háború van, valakik, idegenek, migránsok stb. rárontanak a nemzetre, családra stb. A politikai rasszizmus ezért nélkülözhetetlen kelléke ennek az eszmerendszernek, az egyenjogú rivális kiiktatásának. A normális verseny felszámolásának első lépése a fenyegetettség közegének előállítása, sok hergeléssel, a propagandahadtestek beindításával. Addigra már könnyen hivatkozhatnak a politikai propaganda által korábban megnevezett legfőbb veszélyre, a közösség létét fenyegető idegenekre. Az a propagandanyelvezet, amely kiiktatja a versenyt, sőt eredményt hirdet a verseny megkezdése előtt, olyan keretet szab a politikai térben, amelybe a konkurencia be se teheti a lábát.

A fasiszta-kommunista beszéd csapdája, hogy valójában éppen a kizárólagos, az önkényuralmi társadalmi berendezkedés az egyik legnagyobb veszély a nemzetre, mert egy kis csoport érdekének rendeli alá a nemzet érdekét, amit persze a nemzet érdekének tüntet fel, de kiiktatja a tisztességes versenyt a gazdaságban, a közéletben, az igazságszolgáltatásban, a kultúrában, a tudományban, a sportban, és lényegében mindent a korrupt, karvaly klientúra érdekeinek rendel alá. A legjobbak, a legalkalmasabbak, a legtehetségesebbek, a legrátermettebbek, legfelkészültebbek, a leginkább együttműködők demokratikus kiválasztási mechanizmusát cseréli le a magasabb rendűnek hirdetett értékrendre, ahol a kétes módon kiválasztott vezető jelöli ki a „győzteseket”. Ezzel kiiktatva a közösség szabad akaratának érvényesülését, a szabad választást, megfosztva a közösséget a lehetőségtől, hogy esetlegtaláljon jobb embert a hatalom csúcsára, a nemzeti parlamentbe, a nemzeti intézmények élére, az uniós pályázatok nyertesének, úgy általában a nemzet számára, jobbat a milliárdos bunkóknál, a politikai szélhámosoknál, az álkeresztény, kamu hazafiaknál.

Na de miért adja meg magát a nemzet többsége a nemzet számára veszélyes, kártékony eszmének? Miben rejlik a fasiszta csapda hatékonysága? Nézzük meg, hogyan szövik a felsőbbrendűség hálóját a büszkén fasiszta, populista, nacionalista, illiberális, vagy akár szocialista, kommunista államok vezetőinek üzenetei.

„A nemzeti érzés létezik, kár tagadni.
Csak a vér az, amely lendületbe hozza a történelem zúgó kerekét!
A vallás egy pszichés megbetegedése az agynak.

A fasiszta állameszme az emberi minőségre épít, ezért elveti a demokrácia többségi elvét, ami a mennyiséget helyezi a minőség fölé. A demokrácia (népuralom) a mai értelemben különben is hazugság, hiszen a nép nem uralkodik azáltal, ha négyévenként egyszer szavazás formájában a véleményét meghallgatják.

Jobb egy napot oroszlánként élni, mint száz évet birkaként.
A demokrácia elméletben csodás, de a gyakorlatban tévedés.
A mi formulánk a következő: minden az államban, semmi az államon kívül, semmi az állam ellen.” (Mussolini)

Van-e nagyobb veszély a nemzet számára, mint a fasiszta hatalomátvétel? Van-e tisztább nemzetárulás, mint a nemzeti vagyon lenyúlása a nemzeti színű lepel alatt? A fasiszta beszéd patentje, a minta, a szövegmodell lényegében egyszerű, csak kellő szemérmetlenség kell ahhoz, hogy valaki önmagát helyezze a nemzetfogalom helyébe.

„Bármiféle uralomnak csak akkor és addig van létjogosultsága, amíg a hatalmi törekvései a népben szunnyadó erőket szolgálják.” (Adolf Hitler)

„A kereszténység a legsúlyosabb visszalépés, amit az emberiség valaha is megélt.” (A. H.)

„Éppúgy elvárom, hogy a német igazságszolgáltatás is megértse, hogy a nemzet nem őérte van, hanem ő van a nemzetért, vagyis a világ, mely Németországot is magában foglalja, nem mehet tönkre csak azért, hogy a formális jog életben maradhasson. Németországnak kell életben maradnia, függetlenül attól, bárhogyan is mond ennek ellent az igazságszolgáltatás formális tétele.” (A. H.)

„Fanatizáltam a tömeget, hogy politikám eszközévé tegyem. Kényszerítettem, hogy emelkedjen önmaga fölé, értelmet és tevékenységet adtam neki. Szememre hányták, hogy a legalacsonyabb ösztönöket élesztem fel a tömegben. Ez igaz. Ha észszerű érveléssel állok a tömeg elé, nem ért meg; de ha olyan érzelmeket keltek benne, amelyek szája íze szerint valók, nyomban követi a parancsot, amelyet adok neki. Tömeggyűlésen nincs helye gondolatnak (…) mentül nagyobb a tömeg, annál könnyebb irányítani. Mennél dúsabb színezésű az emberi alkotóelemek, parasztok, munkások, tisztviselők összetétele, annál inkább válnak egyéntelenített, tipikus tömeggé. Semmit sem lehet csinálni a művelt emberek, hivatásbeli vagy másféle érdekek képviselőinek korlátolt száma miatt." (Adolf Hitler beszédéből)

„Mi, nemzetiszocialisták (…) soha nem állítottuk, hogy a demokráciát képviseljük, hanem nyíltan hirdettük, hogy csak azért használunk demokratikus eszközöket, hogy a hatalmat megnyerjük, és hogy a hatalom megszerzése után ellenzékünktől mindazon eszközöket megtagadjuk, amelyeket nekünk az ellenzékiség idején biztosítottak.” (Joseph Goebbels birodalmi népnevelésügyi propagandaminiszter beszédéből, 1934)

„Arcvonal és otthon, közigazgatás és igazságszolgáltatás csak egyetlenegy eszmének köteles engedelmeskedni, és ez: a győzelem kivívása.” (A. H.)

„Az átlagos ember annyira együgyű, hogy csak nyomatékosan kell hangsúlyozni valamit, és ha az állítást gyakran megismételjük, igazságként lesz elfogadva.” (Goebbels)

„Ha ma megvásároljuk az UFA-t, akkor a miénk a világ legnagyobb film-, sajtó-, színház- és rádiókonszernje. Ezzel az egész nép javát fogom szolgálni. Szép feladat.” (Goebbels)

„Nem a párt van a kereszténység ellen, hanem nekünk magunknak kell úgy megnyilatkoznunk, hogy mi vagyunk egyedül az igazi keresztények. Akkor aztán a párt egész dühével a szabotőrök ellen támadhat. A kereszténység a jelszó a csuhások megsemmisítésére, mint egykor a szocializmus jeligéje alatt végezték ki a marxista boncokat.” (Goebbels)

„Kiválasztani az áldozatot, gondosan felkészülni a reá mérendő csapásra, könyörtelenül kielégíteni a bosszúszomjat, majd lefeküdni, aludni... Nincs ennél édesebb a világon.” (J. V. Sztálin)

„A proletariátus diktatúrájának kivívása és megtartása lehetetlen a párt nélkül, mely éppen szilárdsága és vasfegyelme folytán erős. Vasfegyelme azonban elképzelhetetlen a pártban az akarat egysége nélkül, a párt összes tagjainak teljes és feltétlen cselekvésbeli egysége nélkül.” (J. V. Sztálin)

Friss, feltűnő jelenség, hogy az önkényuralmi, illiberális, populista, soviniszta, nacionalista stb. ideológia képviselői egy ravasz visszavágással elkezdték a fasizmus mint fogalom és a fasiszták mint fenyegető közösség eszmeiségének újradefiniálását és könnyed összemosását a kommunistákkal, a kommunizmussal. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Fidesz egyik főideológusa a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az MTI beszámolója szerint így fogalmazott: „Nevezzük a dolgokat a nevükön: Magyarországon nem szocializmus, hanem kommunizmus volt, az áldozatok emléke pedig megköveteli a tiszta, világos beszédet és a megalkuvás nélküli fellépést a kommunizmus és a nácizmus ellen is – fogalmazott Schmidt Mária. Azzal folytatta: – Azt tapasztalom, hogy az utóbbi években egyre nagyobb erővel kísérleteznek (...), hogy elválasszák egymástól a kommunista és a náci ideológiát. Mintha ennek a két, aljas világnézetnek semmi köze nem lenne egymáshoz, mintha külön sarjadtak volna, külön utakon jártak volna és különbözne a természetük, holott a fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus baloldali, szocialista ideológia, kéz a kézben jártak és járnak, számíthattak és számítanak egymásra, egymásból építkeztek és építkeznek.”[15]

Schmidt Máriának igaza van, vannak közös vonások a két rendszer messziről vizsgált profilján. A különleges lelemény a kijelentésben az, hogy a fasizmus és a kommunizmus elleni mozgósítást készíti elő, magához vonva a kezdeményezést. Ügyesen egybemossa a két ideológiát, és a Fidesz ellenségének, riválisának állítja be a fasiszta-kommunista hatalmi modellt. Ezzel tolja le magáról a fasiszta bélyeget. Hiszen az ellenfelei a kommunisták vagy a nácik örökösei.

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját, magyar–lengyel–litván kezdeményezésre, augusztus 23-án tartják, arra emlékezve, hogy 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov–Ribbentrop-paktumot. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt az emlékezés alkalmával, hogy nincs nagy különbség a nácizmus és a kommunizmus között, hiszen mindkettő a kereszténységet és a polgári demokráciát tagadta, ezért indokoltnak tartja a közös emléknapot a két diktatúra áldozatainak. A kommunikációs logika szerint, ha azok a rendszerek fasiszták, amelyek ellen harcolnak, akkor ők a demokraták. A patent valószínűleg működik.

A populizmus is fasizmus

A fasizmus térnyerése elleni védekezés a politikai elemzések egyik vezető témája lett. Az Euronews cikke például arra keresi a választ, miért akar Putyin egy nem náci országot „nácitlanítani"? Mint minden országban, Ukrajnában is vannak neonácik, de marginálisak. Maga az ország pedig alkotmányos demokrácia. A címben feltett kérdésre a rövid válasz az lenne: mert rendszerváltást akar elérni az általa megtámadott szomszéd köztársaságban. Ukrajnában parlamentáris demokrácia van, sok egyéb mellett működnek szélsőjobboldali csoportok is. De nem a fasizmus a gond az országban, hanem a korrupció. „Azt akarjuk, hogy az ukrán nép, vagy ahogy Putyin elnök mondta, a mai Ukrajna területén élő összes nép szabadon dönthessen a további sorsáról, anélkül hogy megpróbálnák őket a banderista pszichológia fogságába hajtani” – ismételte el Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Kreml hivatalos ideológiáját az ukrajnai invázióra.

„Oroszország biztosítani fogja Ukrajna demilitarizálását. Oroszország biztosítani fogja Ukrajna nácitlanítását. Túl sokat szenvedtünk a nácizmustól, és az ukrán nép is túl sokat szenvedett a nácizmustól ahhoz, hogy szemet hunyjunk felette és felelőtlenek legyünk” – hangsúlyozta Lavrov. Mintha Ukrajnának náci elnöke, nemzetiszocialista kormánya lenne, amely elnyomja a többséget és a kisebbségeket egyaránt. Ukrajnában azonban semmi ilyesmiről nem beszélhetünk.[16] Jelzésértékű, hogy még a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum is külön nyilatkozatában utasította el,[17] hogy Putyin eltorzította a holokauszt történetét „azzal a hamis állításával, hogy Ukrajnát nácitlanítani" kell.

A tények már rég nem számítanak, hiszen a hamis állítás cáfolata nem jut el a megvezetett tömegekhez. „Azt mondják, nácik vagyunk. De támogathatná-e a nácizmust egy olyan nép, amely több mint nyolcmillió életet vesztett a nácizmus elleni harcban?" – tette fel a szónoki kérdést[18] az ország zsidó származású elnöke Putyin 2023. február 24-én reggel megkezdett inváziója után. Volodimir Zelenszkij, aki sokszor büszkélkedik Hitler ellen harcoló zsidó nagyapjával (aki túlélte a háborút), szükségesnek látta elmondani, hogy nagyapja három testvérét is megölték a holokausztban. Az elnök nyilvánvalóvá tette, hogy ő az oroszok első számú célpontja, teljesen világos, hogy Moszkva célja egy orosz bábkormány létrehozása.

Az Ukrán Köztársaság függetlenségének kivívása óta – a 2013-as Majdan-forradalom [19] óta pedig még szabadabb – parlamentáris demokrácia, amelynek alkotmánya garantálja a pártok, nézetek sokféleségét. A nyugati intézmények és jogvédő szervezetek fő problémája természetesen a kiirthatatlan korrupció – a fasizmus vádjával eddig Putyinon kívül senki nem hozakodott elő. „Az ukrán politikában dinamikus verseny folyik a pártok között. Az ellenzék képviselteti magát a parlamentben, politikai tevékenységüket általában nem akadályozzák adminisztratív korlátozások vagy jogi zaklatás. Az alulról szerveződő pártok azonban nehezen tudnak versenyezni az oligarchák támogatását és anyagi hátterét élvező, nagyobb múltú pártokkal” – írta tavalyi országjelentésében [20] a Freedom House. Ukrajna elismeri a nemzeti és társadalmi kisebbségek jogait, az LMBT-közösség évente megtartja a Pride menetét, amelyet a szélsőjobboldali csoportok rendre igyekeznek megzavarni. (Az viszont valószínűtlennek tűnik, hogy Putyin a melegszervezetek védelmében küzdene az ukrán neonácik ellen.)

Ha elfogadjuk Federico Finchelstein állítását, hogy a populizmus nem más, mint a demokráciához igazított fasizmus, akkor a populizmus elleni fellépés lényegében a búvópatakszerűen terjedő fasisztoid nézetek terjedése elleni fellépés. A Daily Telegraph 2023. augusztus 14-i kommentárja óv attól, hogy azt higgyék a nyugati kormányok: betilthatják a populizmust.[21] A szerző, Sam Collins szerint ugyanis annak igen veszélyes következményei lehetnek. A kérdés azért vetődött fel, mivel Németországban a nagy pártok azt fontolgatják, hogy törvényen kívül kellene helyezni az AfD-t. Csak éppen – mutat rá a szerző, Sam Collins – ettől még nem szűnnek meg azok az okok, amikért jelenleg a szavazópolgárok egyötöde a pártot támogatja.

A populizmus másutt is egyre erősödik, lásd Olaszországot, Svédországot és Finnországot. Kockázatos és végső soron reménytelen próbálkozás, hogy feketelistára tegyék ezeket az erőket. Egyszerűen nem működik, hiába minden állami erő. Attól ugyanis még hatnak azok az okok, amikért az emberek ezekre a pártokra voksolnak. Persze hiba volna azt gondolni, hogy Németország minden 5. lakosa fasiszta, mivel az AfD neve mellé húzza be a keresztet a szavazócédulán. A helyzet az, hogy egy jelentős réteg úgy érzi: a nagy pártok nem képviselik az érdekeit egy sor fontos kérdésben, a bevándorlástól kezdve az EU-ig.

Ha erővel megszüntetik azt a pártot, amely megjeleníti ezeket a nézeteket, akkor a hívek vagy még jobban radikalizálódnak, vagy olyan tömörülést keresnek, amely azt mondja, amit ők. Sokkal célravezetőbb, ha a nyilvánosság előtt egyértelművé teszik, milyen irányzatról is van szó. A napsütés a legjobb fertőtlenítőszer. Azonfelül a politikai elitnek foglalkoznia kell a választók aggodalmaival. Mert ha nem teszi, az a végén igen rosszul sülhet el.[22]

Alexander Soros már úgy tekint a fasiszta fenyegetettség elleni küzdelemre, hogy az apja által létrehozott szervezeteket kivonultatja Európából. A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF) szinte teljesen kivonulnak Európából, mert az Európai Unió és a tagállamok kormányai sok pénzt költenek azokra a projektekre, amelyekre az OSF is. Kormányunk nevében elsőként Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója reagált. Facebook-bejegyzésében azt írta: „Olvassuk a hírt a Soros-birodalomról. Az ilyen kérdésekről nekünk, magyaroknak vannak történelmi tapasztalataink: csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot. Ettől még messze vagyunk...”[23]

Trump a bíróság előtt

A kódolt szöveg egyszerű és régóta sulykolt üzenete: Soros a nemzeti közösség ellensége, olyan megszálló, mint amilyen a szovjet hadsereg volt. Ha valaminek, akkor a kizárólagos hatalomnak valóban hadat üzent Soros György, és végül is alulmaradt ebben a küzdelemben. Civil szervezetekkel gondolta megsegíteni a hatalom ellenőrzését, a politikai propaganda ezért a civil szervezetek ellen fordult, azt állítva róluk, azok szervezik a migrációt, és hamis vádakat terjesztenek a kormányról, idegen érdekeket szolgálnak, amikor kritizálják itthon és külföldön. A hiteltelenítés nem maradt hatástalan. Törvényes orvoslásra pedig alig volt mód, mert addigra már a törvényi keretek olyan mértékben változtak meg a civilek kárára, hogy érdemi igazságszolgáltatásra nem számíthattak. A demokrácia őshazájának nevezett Amerikai Egyesült Államokban még nem reménytelen a helyzet, mert Donald Trumpnak nem sikerült olyan mértékben átalakítania az igazságszolgáltatást, mint az ideológiai rokonainak a saját hazájukban sok helyütt a világban.

Amerika bírósági úton védené meg a hazudozó korábbi elnöktől a demokráciát. A hazudozásról bírósággal mondatná ki, hogy veszélyes a demokráciára. A Guardian által a The Observertől átvett vezércikk úgy foglal állást, hogy Amerikának bíróság elé kell állítania a volt elnököt, miután az hatalmas károkat okozott a demokráciának, amikor azt állította, hogy elcsalták a 2020-as választást. Sajnos két és fél év kellett, amíg eljutottunk idáig. Ám a késlekedés lehetővé tette, hogy a politikus és hívei a vádemelést összekapcsolják a jövő évi kampánnyal. Természetesen Trump részéről az is eget verő hazugság, hogy politikai hajtóvadászat folyik ellene. Hiszen megpróbálta kinyírni a demokráciát. Romokban a kormányzatba vetett bizalom, már a polgárháború lehetősége is felmerült óvatlanul a közbeszédben. A korábbi elnök persze ragaszkodni fog ahhoz a védekezése során, hogy a szólásszabadság értelmében joga volt valótlanságokat terjeszteni a választásról. Merthogy komolyan hitte, amit mond. Ez persze teljes képtelenség, de hát ő megrögzött hazudozó. Négyéves hivatali ideje alatt jó 30 ezer esetben tett hamis vagy félrevezető kijelentéseket. Azaz napi átlagban 21-szer. De a per még évekig eltarthat, és politikailag nem sok mindent old meg. Ám még jobban megoszthatja Amerikát. Trump ugyanis csupán egy szörnyű tünet. Messze nem csak ő hazudozik. De az arroganciája egészen kivételes. Maffiafőnök módjára azonnal fenyegetni kezdett mindenkit, aki ellene vall. Ha visszatérne a hatalomba, az nemzetközi vitákat, odahaza zűrzavart és a függőben lévő számlák kiegyenlítését hozná magával. Ritkán volt ennyire fontos, hogy igazságot tegyenek, és hogy az úgy is nézzen ki. Tehát ne lehessen kétség afelől, hogy az ítélet elfogulatlan és objektív.[24]

A fasizmus fenyegetése Bartus László szerint[25] közel a beteljesüléshez. 2023. augusztus 5-i posztjában úgy fogalmaz: Orbán tizenhárom éve készíti fel Magyarországot arra, hogy elforduljon a Nyugattól, és ha kell, kilépjen az Európai Unióból és a NATO-ból. Kitartó propagandája nem volt hatástalan, a magyarok nagy része teljes agymosáson esett át, a jót rossznak, a rosszat jónak mondja (Orwell). Elhitte a Nyugatról, Amerikáról, az Európai Unióról és a NATO-ról szóló hazugságokat. Ezzel párhuzamosan a Nyugat is megértette, hogy Orbán nemcsak ideológiailag és érzelmileg, de politikailag is teljesen eltávolodott tőle, idegen test a nyugati civilizációban, és tagad mindent, ami nyugati érték.

Orbán a Nyugat ellensége lett. Azt kezdettől fogva tudta, hogy az általa elképzelt és azóta megvalósult új politikai rendszer nem illeszthető be a nyugati demokratikus rendszerek közé, mert szándékosan ellentéte azoknak. Az olasz fasizmus, a német nácizmus és a magyar keresztény-nemzeti horthyzmus keverékét hozta létre demokratikus köntösbe rejtve. Ez a köntös egyre inkább lefoszlik, és láthatatlanná válik, mint a császár új ruhája. Orbán nemcsak az ellentétét hozta létre a nyugati demokráciáknak, hanem az alternatív modelljét is.

Ennek lényege azonban semmivel nem különbözik a klasszikus fasizmustól, mert nagyon sok új dolgot nem lehet kitalálni. Egy politikai rendszer vagy a joguralomra, vagy az önkényre épül, és ez utóbbi esetben mindig ugyanaz történik: korlátozzák a sajtószabadságot, a szabad és egyenlő választásokat, megszüntetik a hatalmi ágak szétválasztását, kiiktatják a fékek és ellensúlyok rendszerét, és az ideológiai állam uralma alá helyeznek mindent. Felszámolják a civil élet szabadságát a kultúra, az oktatás, a tudomány terén. Korlátozzák a piacot és a vállalkozások szabadságát. Ma már nem titok, hogy ez egy közönséges fasiszta állam, nevezzük bárminek. Mindez nem elég, mert Orbán konfrontatív és agresszív politikája révén Magyarország háborúban áll a mindennapok szintjén a Nyugattal, Amerikával, az Európai Unióval, és ott árt a nyugati országok szövetségeinek, ahol csak tud.

Orbán a goebbelsi propaganda módszereivel kiforgatta a nyugati demokratikus értékeket, az emberi jogokat, az emberi méltóság tiszteletét, és a Nyugatot sikeresen mutatta be úgy, mint egy korcs életet, sikeresen kriminalizálta Magyarországon a védelmezett kisebbségeket, és állította be az önkényuralmával szembeni jogos kritikát a Nyugat bosszújának. Mintha a nyugati értékek károsak és veszélyesek lennének Magyarországra, amitől ő megvédi a magyar népet. Ezzel sikerült megutáltatnia a magyarokkal a szabadságot, az emberi jogokat, a humanizmust, a jóságot, az emberséget – fogalmaz Bartus.

Káncz Csaba messzebbre nyúlt vissza. Ezt találta (Szép szó, 1936–1939, folyóirat):

„Ötven évvel ezelőtt ez volt a jelszó: liberalizmus, demokrácia, felvilágosodás, polgári jogegyenlőség, nemzeti függetlenség, népszabadság, nemzeti függetlenség, szabad gondolat, szabad sajtó. Ma: tekintélyi állam, totális állam, népiség, fajiság, új rendiség, új világnézet, új szellemi front, keresztény nemzeti országlás, nemzeti öncélúság, nemzetpolitika, nemzetvédelem” (Ignotus Pál, társszerkesztő, 1936).

Nyelvi mechanizmusok

Évtizedek óta folyamatosan kutatott kérdés: milyen nyelvi mechanizmusok révén érik el a „vezérek”, hogy a tömegek elfogadják őket irányítójuknak. Marcel Danesi, aki a kognitív nyelvészet szakembereként a nyelv és az agy közti kapcsolatot vizsgálja, azt találta, hogy az ilyen politikusokban évszázadok óta egyvalami közös: jelképek segítségével dehumanizálják az ellenfeleket. A Politicóban megjelent szakvélemény címe: Miként uralja el Trump, Putyin és Orbán az agyadat?[26] A volt amerikai, a jelenlegi orosz elnök, valamint a magyar kormányfő mesterien bánik az érzelmekkel, bőven merít a diktátorok és autokraták történelmi eszköztárából, a baj csak az, hogy szavaikkal képesek befolyásolni az egész közvélemény gondolkodását és meggyőződését. Valóságos kultuszt alakítanak ki maguk körül, megosztják a nemzetet, kulturális háborúkat folytatnak, gyűlöletet csepegtetnek. Marcel Danesi azt kutatja, hogy a populista politikusok a retorikával miként tudják manipulálni a tömegek gondolkodásmódját. Trump, Putyin képes olyan érzelmi vihart kavarni az emberekben, hogy annak hatására azok a Kongresszus ellen vonulnak, vagy megtámadnak egy másik országot. A szerző szerint különösen aggasztó, hogy rá tudnak játszani az olyan érzelmekre, mint az agresszivitás, ráadásul hazugságokat és összeesküvés-elméleteket terjesztenek, amik ellenállnak a tényeknek és destabilizálják a társadalmat. A nácik csúszómászókhoz és élősködőkhöz hasonlították a kiszemelt kisebbségeket. Erős emberek évszázadokon át patkányoknak, pestisnek, dögvésznek minősítettek bizonyos társadalmi csoportokat. És eredményesen. Amint valaki rááll ezekre a metaforákra, onnantól kezdve az agya átalakul, és kész még nagyobb hazugságokat, illetve összeesküvés-elméleteket is bevenni. Ehhez először is a közvélemény álláspontját kell a megfelelő irányba terelni, amihez elengedhetetlen, hogy az emberek féljenek, illetve bizonytalannak érezzék magukat. A kiindulópont lehet hozzá gazdasági instabilitás, meglévő kulturális előítélet.

Ebben az állapotban különösen sikeresek az olyan képek, amelyek megfosztják a másikat emberi mivoltától. Viszont ha ez a fajta vélemény beleette magát az agyba, onnantól kezdve szinte lehetetlen kitörölni. Vagyis a nyelv szó szerint képes hatni a gondolkodásmódra. Utána az alanyok olyasmit is megcsinálhatnak, amire előtte nem lettek volna kaphatóak. 2010 óta a populisták és a szélsőjobbos mozgalmak jóvoltából az egész világon terjednek az idevágó metaforák az idegenek, a mások ellen. Orbán Viktor már 2016-ban méregnek minősítette a migránsokat. Putyin nácikként bélyegzi meg az ukránokat. Ily módon befolyásolják a félénk és nyugtalan emberek idegpályáit, miközben azok várják, hogy hihessenek valamiben.

Hogy ki mennyire fogékony a manipulációra, az a személyiségétől is függ. Ha valaki nem kér a hazugságokból, kritikus gondolkodású, akkor az agya sokkal inkább észleli, amikor be akarják csapni. Viszont azokat, akik bedőlnek az álságos állításnak, az sem érdekli, ha szembesülnek a valósággal. Egyfajta agymosás ez. Így lesznek a fanatikusok. Csak arra az információra kíváncsiak, ami alátámasztja a hitüket. De az is belefér náluk, hogy a fejére állítsák a valóságot, így támogatva meg saját véleményüket.

Danesi szerint nem szabad feladni a harcot, mert a történelem azt mutatja, hogy kataklizmák – egy rezsim bukása vagy egy elvesztett háború – új szempontokat hozhatnak elő, és az agy képes korrigálni. Már ha kiszabadul a hazugság és a manipuláció bűvöletéből. Vagyis van remény a változásra. A jelentős Cipollák, az önkényurak és az autokraták mind alulmaradtak az igazsággal szemben, ami azért a végén győzedelmeskedni szokott. Az viszont rossz hír – mutat rá a szakember a Politicóban –, hogy kell hozzá valamilyen súlyos megpróbáltatás. Anélkül sajnos nem valószínű, hogy a tömegek feladnák a tévhitet. Ez pedig jól jön a tekintélyuralom gyakorlóinak, miközben veszélyeztetik társadalmukat.

Keller-Alánt Ákos is megvizsgálta, hogyan segítik a hatalomban tartani a Fideszt a félelemkeltő kampányok.[27] A magyar kormány legalább 2015 óta folyamatosan olyan propagandaakciókat folytat, amelyekkel azt sugallják, hogy valamilyen komoly veszély fenyegeti az országot. A veszély többnyire kívülről érkezik (migránsok, Brüsszel, háború), de egyre több a belső fenyegetés is, legyen az a baloldal vagy épp az „LMBTQ-propaganda”. A kormány egyre határozottabban fogalmazza meg, milyennek tartja az ideális magyart, miközben a társadalom jelentős része aligha felel meg a hivatalos elvárásoknak. A szerző annak járt utána, hogy az állandósult veszélyérzet és fenyegetettség vagy a kirekesztettség érzése milyen hatással van az emberek lelkiállapotára, és mindez hogyan segít a kormánynak megtartani a hatalmát. A cikk utal a Dimenzió Média Alapítvány kutatására, amelyben a 2022-es választás előtt azt vizsgálták, hogy mennyire hatékony a politikai propaganda, mennyire hiszik el a választók a bizonyítottan hamis politikai üzeneteket. A baloldaliak egyharmada elhitte, hogy Márki-Zay Péter a győzelme esetén katonákat küldene Ukrajnába. Ez volt a legfontosabb és cáfolt üzenet, ami érdemben befolyásolta a választások végeredményét.

A gyűlölet és a kohézió

A félelemkeltő retorika sikerének kulcsa az a közismert szociálpszichológiai hatás, hogy veszélyhelyzetben az emberek hajlamosak felsorakozni az aktuális hatalom mögé. Ennek hátteréről is ír Bokor László pszichiáter, pszichoterapeuta az év elején megjelent, Társadalom, trauma és a szelf viszontagságai című könyvében. „Egy csoportot – legyen az etnikum, nép, nemzet – mindig a szeretet tart össze, de gyűlölettel veszi körül magát, és ebből a kettőből alakul ki a kohézió – mondta Bokor László a Szabad Európának. – Az együttműködés, egymás szempontjainak tiszteletben tartása pozitív, előremutató erő, ebben rejlik a közösségek és tulajdonképpen a civilizáció ereje. Emellett ott van az is, hogy a csoporton kívüliekre, »akik nem mi vagyunk«, gyűlölettel tekint. Ez önmagában nem feltétlenül rossz, ez az evolúciós falka-dinamikából ered. Mivel ez egy ősi reflex, a »mások« elleni gyűlöletnek nagy ereje van, könnyen aktiválható, és élmény szinten kohéziót okoz.”[28]

Minél tovább vannak uralmon illiberális vezetők, annál jobban visszaszorul országukban a demokrácia, és annál nagyobb az esély, hogy a rendszerből autokrácia lesz. Charles Dunst washingtoni elemző szerint ez nálunk már meg is történt. Az illiberális rezsimek sokszor az autokráciák előszobáját jelentik, példa rá Magyarország. A többi közt erről beszélt Charles Dunst, az Ázsia Csoport nevű washingtoni kockázatelemző helyettes kutatási igazgatója a Bloombergnek. Bizonyságul megemlítette, hogy annak idején Orbán Viktor törvényes úton került hatalomra, ám azóta lebontotta a fékeket és ellensúlyokat. Szövetségesei megszállták a sajtót és a civil társadalmat. Hasonlóképpen járt el a török elnök is. Minél tovább vannak uralmon az ilyen illiberális figurák, annál jobban visszaszorul országukban a demokrácia, és annál nagyobb az esély, hogy a rendszerből autokrácia lesz. A liberális demokráciát mostanság belülről fenyegeti a legnagyobb veszély. Olyannyira, hogy Magyarország már át is lépett a tekintélyuralomba. Dunst ugyanakkor arra is figyelmeztetett a Bloombergnek [29] adott interjúban, hogy a fejlett demokráciákban túl sokan gondolják úgy: nem működik a rendszer. Ily módon valami mást keresnek, beleértve az illiberalizmust. Csak az tartóztathatja fel a tekintélyelvű impulzusokat, ha odahaza jobban teljesít a jogállam. Kizárólag ebben az esetben szolgálhat a demokrácia ismét modellként a világ számára.

A fasizmus működési modelljét kutató Jason Stanley a tudatlanság és a rasszizmus lendületes keringőjét látja Pat McCrory kormányzó, republikánus politikus nyíltan rasszista szövege mögött, a kormányzó ugyanis kijelentette, hogy az állami egyetemeken nem kellene tanítani a gendertudományokat, ahogy a szuahéli nyelvet sem. (A szuahélit, első vagy második nyelvként, 150 millióan beszélik Afrikában, szól a lábjegyzet, és nem rabolja az időt azzal, hogy az olvasóinak elmagyarázza, mi a különbség a gendertudományok és a buzizás között.)[30] Az egyetemek elleni támadásokban az egyetemek ugyanazt a szerepet játsszák, mint a nácik szerint a nőmozgalmak mögött meghúzódó zsidó összeesküvés.[31] A zsigeri indulatokra játszó kommunikáció lényegére világít rá Jason Stanley: annak perspektívája, hogy közösködni kell az állampolgárságon és a hatalmon a kisebbségekkel, elnyomottságérzetet kelt a domináns csoportokban. Ennek a kiaknázása a jelenlegi nemzetközi fasiszta politika univerzális eleme.[32]

Az utolsó brit munkáspárti kormányfő az Independentnek adott interjúban[33] a mai Magyarországot említette annak példájaként, mennyire veszélyes lehet az agresszív nacionalizmus, ami végigsöpör a világon. Gordon Brown Durmfermline-ban, egy pódiumbeszélgetésen azt mondta, hogy Orbán Viktor meg tudta győzni a magyarokat: a szövetségesek cudarul bánnak vele, miközben ő maga a bevándorlást okolja az ország minden bajáért. A probléma csak az, hogy magyar földön jóformán nincsenek is migránsok, mégis igen sokan elutasítják őket.Pont ez mutatja, milyen nagy a gond. Trump is megosztotta a társadalmat, ám a nacionalista országoknak véget kellene vetniük annak, hogy mindig valaki másra mutogassanak, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezik. Lehetnek bűnbakok a menekültek, a feketék, Kína, de olyan vezetők kellenek, akik nem folyton másban keresik a gondok okát. Inkább össze kellene fogniuk a politikusoknak, hogy megtalálják a megoldást az olyan, globális feladatokra, mint a klímaváltozás, a sok járvány, a pénzügyi instabilitás. Mert különben rámegy a világ – figyelmeztet Gordon Brown.

Az ellentámadás a fifikás fasiszta politikai propaganda része. Meghatározó európai hírportállá és az európai uniós jobboldal kulcsintézményévé szeretne válni a Fidesz-közeli The European Conservative[34] – vallják a szerkesztők. A folyóiratot kiadó cég a magazinra, az online hírszolgáltatás beindítására és brüsszeli szerkesztőségére eddig 1,6 milliárd forintot kapott egy alapítványtól, amely a magyar adófizetők pénzét költi.

2021 őszén az egyesült államokbeli Orlando városában konferenciázott a nemzetközi radikális jobboldal egy ága. A nemzeti konzervatív névre keresztelt vonulat a magyar kormánypárt szívéhez is közel áll, a konferenciasorozat egy korábbi állomásán például felszólalt már maga Orbán Viktor miniszterelnök is. Orlandóban a több magyar kötődésű beszélő egyike Alvino-Mario Fantini volt. Az 54 éves férfi a főszerkesztője a The European Conservative nevű, angol nyelvű politikai folyóiratnak, amelynek kiadóját Budapesten jegyezték be. A folyóirat az esemény honlapja szerint egyike volt a konferencián társrendezői szerepet vállaló szervezeteknek. „A European Conservative-nél – a magazinnál, amelyet megadatott szerkesztenem, és amelyből néhányat megtalálnak a székeken – a nemzetközi kapcsolatok és szövetségek létrehozása és építése áll majdnem mindennek a középpontjában, amit csinálunk. Különösen úgy, hogy a jobboldal vezető platformjává próbálunk válni, nemcsak Európában, hanem világszerte” – mutatkozott be a hallgatóságnak Fantini a beszédről készült videó szerint. Hozzátette, hogy ő maga is tudja: rendkívül ambiciózus elképzelésről beszél.

Fantininek ugyanakkor tudnia kellett, hogy ebben a nagyratörő ambícióban az általa főszerkesztett magazinnak már van is egy fontos támogatója. A folyóirat kiadóját ugyanis korábban bőkezű támogatásban részesítette egy olyan speciális, magyar közpénzből gazdálkodó alapítvány, amely gyakran a Fidesz ideológiai hátországát finanszírozza. A támogatási összeg elköltéséről szóló beszámolóban olvasható, hogy Fantini folyóiratának orlandói szereplése a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) által támogatott tevékenység része volt. A 2021-es konferencia óta eltelt időben az alapítvány még négy alkalommal döntött a folyóirat kiadójának támogatásáról.

A kultúrharc csak fedőakció

Tucker Carlson, az autoritárius propaganda amerikai arca a magyar kormányfő és az orosz elnök igényét elégíti ki – szorgalmasan. Habár a magyar kormányfő szereti úgy feltüntetni, hogy ő aztán a kemény fickó, akit nem lehet befolyásolni, egyenesen megingathatatlan, valójában gyakran beadja a derekát az utolsó pillanatban. Az EU-ban már közismert erről az oldaláról. Ám odahaza másként kell eladnia a történetet. Ezért szokta meghívni a Fox News kiérdemesült üdvöskéjét – így vázolja Orbán Viktor és Carlson viszonyát Anne Applebaum, neves amerikai történész és Pulitzer-díjas újságíró.[35] A csaknem 170 éve megjelenő The Atlantic szemleírójaként emlékeztet arra, hogy a műsorvezető készséggel eleget is tesz feladatának: továbbítja, hogy a magyar vezető mélyen elégedetlen az Egyesült Államokkal, illetve annak budapesti nagykövetével. Arról viszont már nem tesz említést, hogy mi a valóban rendkívül rossz kétoldalú viszony tényleges oka. Simán átsiklott az orosz kémbankon, valamint Moszkva (és Peking) kémein. Valahogy kimaradt az is az Orbánnal készült interjúból, hogy a Fidesz nem hajlandó törvénybe iktatni a svéd NATO-tagságot, továbbá hogy rendszeresen megtorpedózza a Moszkva-ellenes szankciókat az EU-ban.

Ám a miniszterelnök nem szeretné, ha hívei a korrupt viszonyokkal vagy az autokrata barátaival foglalkoznának. Illetve ha az amerikaiak és az európaiak egyáltalán tudomást szereznének ezekről a dolgokról. Ezért azután ezeket a tényeket a kultúrharc mögé rejti, és pont ezért jön neki kapóra Carlson, hiszen a magyar fél közbevetések nélkül mondhatja: Látjátok!? Egy neves tengerentúli újságíró támogat bennünket. Utóbbi pedig segít Orbánnak elkerülni a következményeket, amikor úgy tünteti fel, hogy itt kulturális háborúról van szó, és nem a pénz, valamint a kémkedés a gondok forrása. Lásd Paksot, amelynek finanszírozását titok övezi, továbbá a szintén átláthatatlan Budapest–Belgrád-vasútvonal ügyét és a nem éppen környezetbarát kínai akkugyárakat. Szavait felkapják szélsőjobbos amerikai körök is. A módszert Putyin találta fel, és az amerikai szócső gyakran beveti az orosz propagandát. De az USA-ban a jobboldali szélsőségesek java része már átvette a propagandatrükköt az orosz államfőtől, továbbá Orbántól és Carlsontól. Bevett gyakorlat immár, hogy nem a való világ gondjaival kell foglalkozni, hanem kultúrharcot kell vívni. Hiszen az élet tele van nehéz, legfeljebb csak körülményesen megmagyarázható problémákkal, és még a legjobb megoldáshoz is kemény alkukra lehet szükség. Ezzel szemben a tekintélyelvű politikusok azért akarják megszerezni a hatalmat, hogy eltitkolják a nehézségeket, lopják a közpénzt, és kiszolgálják a barátaik üzleti érdekeit. Valamint manipulálják a politikai rendszert, így soha többé ne szenvedjenek vereséget a választáson. Ezt vezette be Putyin, és Orbán szintén ezt csinálja. Visszaélnek a bizalommal, és ehhez Carlson az amerikai arc, az angol szinkronhang – mutat rá Anne Applebaum a The Atlanticben.

A mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás kérdésnek a politikai megfelelője, hogy mi volt előbb, a manipuláció vagy a közönség véleménye. Hogy mennyire nem erőltetett a felvetés, arra Csepeli Györgynek az Értékek ébresztése[36] című könyve ad sokkoló választ. Ismertet egy felmérést, amelynek egyik konklúziója, hogy az oroszok értékrendje nagyon eltér a többiekétől. A szabadság, egyenlőség, szolidaritás, kreativitás, megértés, kísérletezés, barátság sokkal kevesebb pontot kapott Oroszországban, mint a demokratikus társadalmakban, ezzel szemben többre tartják az oroszok a gazdagságot és a megbecsültséget a nyugati országokban élőknél.

Az unió mindenesetre már jelét adja annak, hogy súlyosnak érzékelik a kihívást, miszerint a nemzeti, faji, vallási stb. identitásokat támadó szövegekkel és a politikai propagandakampányokkal érdemben alakítható át egy társadalom értékrendje, akár a közösség kárára. A tét a demokrácia megvédése. Ez a háború az európai demokráciák védelméről is szól[37] – fogalmaztak az uniós biztosok 2023. augusztus 22-én. Az orosz államapparátus elferdíti a történelmet, és összeesküvés-elméleteket terjeszt, hogy rosszindulatú dezinformációval mérgezze meg a demokráciákat – írta a totalitárius és önkényuralmi rendszerek áldozatainak európai emléknapja alkalmából közzétett közös nyilatkozatában Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke és Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos. „Folytatni fogjuk munkánkat az emlékezés előmozdítása érdekében, és tényekkel fogunk szolgálni az ilyen torzítások lebontása érdekében” – hívták fel a figyelmet az uniós biztosok a nyilatkozatukban. Az apropó: 84 évvel azelőtt, augusztus 23-án írták alá a német–szovjet megnemtámadási szerződést, a Molotov–Ribbentrop-paktumot, majd nem sokkal később kitört a második világháború, amely az európai történelem egyik legsötétebb fejezetét nyitotta meg. „Kontinensünk történelmének e fontos dátumán a totalitárius és önkényuralmi rendszerek számtalan áldozata előtt tisztelgünk. Emlékük nem merül feledésbe, és megerősítjük elkötelezettségünket, hogy ilyen tragédiák soha többé ne ismétlődhessenek meg” – írták a biztosok. Szerintük továbbra is támogatni kell Ukrajnát, ameddig csak szükséges, mivel ez a háború az európai demokráciák védelméről is szól. „A szabadságunk nem alku tárgya, ahogy Ukrajnáé sem” – fogalmaztak a nyilatkozatukban.

Álljon itt, a gondolatmenet végén a már említett idézet Federico Finchelstein Fasiszta hazugságok című könyvéből: „A fasizmus történetének egyik legfontosabb tanulsága, hogy a rasszista hazugságok szélsőséges, politikai motivációjú erőszakhoz vezetnek.”

Valószínűleg korszakhatárhoz érkeztünk. Mivel a demokratikus működést ellenőrző intézmények lassan teljesen kiüresítve, a pártok versenye egyre inkább ellehetetlenítve, a független tájékozódás lehetősége csaknem teljesen felszámolva, a civil mozgalmak forrásai elapasztva, marad az egyetlen lehetőség, az egyének küzdelme, önmaguk védelmében. Mindenkinek magának kell eldöntenie, van-e dolga a hazája, a szabadsága, az elvei megvédése érdekében, vagy átengedi a terepet a hatalom kizárólagos birtoklása érdekében fifikásan gátlástalan csoportnak.

[1] Polyák Gábor: A médiarendszer kialakítása

[2] Nemzeti agymosoda, Élet és Irodalom, VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.

[3] Mit igazolnak a választási eredmények? 2022. április 5.

[4] Federico Finchelstein: Fasiszta hazugságok, 21. Század Kiadó, 2020

[5] Sík Endre: Egy hungarikum, a morális pánikgomb

[6] A nemzeti tulajdonban lévő média lényegében a kormánypártok üzeneteit közvetíti

[7] Mennyire sérül a befolyástól mentes tájékozódás alapjoga

[8] Tömpe István: A reformfasizmus és a beletörődés, ÉS, - LXVII. évfolyam, 35. szám, 2023. szeptember 1.

[9] Orbán Balázs előadása a Matthias Corvinus Collegium nemzetközi konferenciáján. 2023.01.25. HVG,

[10] Federico Finchelstein, i. m.

[11] A NATO válaszai a hibrid hadviselésre.

[12] Szakértői beszélgetés, ELTE, Média- és Kommunikáció Tanszék, 2023.05.16.