Az Egészségügyi Világszervezet 2019 májusában fogadta el a betegségek nemzetközi osztályozásának legújabb átdolgozását, az ICD-11-et, mely így világszerte 2022. január 1-jén lép hatályba. Ez az osztályozás egy kódrendszer, mellyel nemzetközileg egységes szabványok szerint lehet rögzíteni a különféle diagnózisokat. Ez egyrészről egyszerűsíti a betegellátást, másrészről alapot ad jól használható, nagymintás egészségügyi statisztikák készítésére. Amikor háziorvosunk valamilyen gyógyszert ír fel a számunkra, a recepten egy ilyen kódot is feltüntet. (A jelenlegi magyar kódrendszer az ICD hatályos, 10-es átdolgozásán alapuló, de attól formailag eltérő BNO-10.)
Mindebből érthető, hogy az orvostudomány fejlődésével a kódrendszer ismételt átdolgozása elengedhetetlen, tartalmának változása pedig komoly hatással lehet az egészségpolitikára. Elég arra az esetre gondolnunk, ha például egy korábban nem jól elkülönített betegségre időközben pontos diagnosztikai kritériumokat találtak. Ilyenkor, ha ez a betegség külön kódot kap, hamarosan igen pontos statisztikák születhetnek az elterjedéséről, ami pedig a megértéséhez és a kezeléséhez is közelebb vihet. Ugyanakkor a kódrendszer nagyon fontos üzeneteket is hordoz az orvostudomány aktuális állásáról és viszonyáról bizonyos társadalmilag is érzékeny kérdésekhez. Erre talán a legismertebb példa a homoszexualitás megítélése, amelyet az 1948-ban kiadott ICD-6-ban még a mentális zavarok közé soroltak, azonban a későbbi kutatások nyomán lekerült a listáról.
A hagyományos kínai orvoslás és a nyugati orvostudomány
Az európai akadémiákban és orvosi akadémiák szövetségeiben (EASAC és FEAM) aggodalmat keltett, hogy az ICD-11-be önálló fejezetként bekerült a hagyományos kínai orvoslás diagnosztikai rendszere olyan diagnózisokkal, mint „csíhiány-mintázat” (SE90 Qi deficiency pattern) vagy „vérszárazság-mintázat” (SF04 Blood dryness pattern). Aggodalmuk egy állásfoglalásban öltött testet, melyet 2019. november 6-án tettek közzé, és itt olvasható.
Az akadémiák lényegében két pontban kifogásolják a WHO döntését: megkérdőjelezik a megalapozottságát, és tartanak a hatásától.
Mi a baj a döntés megalapozottságával?
Mindenekelőtt fontos elmondani, hogy amire itt „hagyományos kínai orvoslásként” hivatkozunk, az számtalan, Kínában, Koreában és Japánban alkalmazott eljárás laza egyvelege, melyek nagyjából közös alapelveken nyugszanak, de – amint azt az akadémiák állásfoglalása is leszögezi – a konkrét diagnózisban és kezelési módszerekben gyakran egyazon beteg esetében is jelentős eltérések vannak a hagyományos kínai orvoslás gyakorlói között. Ez rögtön felveti azt a kérdést, hogy vajon milyen minőségű statisztikák születhetnek egy ilyen kódrendszerre épülve.
A statisztikai használhatóságnál talán még nagyobb gondot okoz, hogy a hagyományos kínai orvoslás alapelvei alkalmatlanok arra, hogy az elfogadott tudományos módszerekkel bizonyítsák vagy cáfolják őket. Ettől még persze akár működhetnének is ezek az eljárások (izgalmas új kutatási irányokat mutatva), azonban éppen az alapok bizonytalansága miatt lényegében lehetetlen olyan szigorú tudományos kísérletekkel vizsgálni hatásosságukat, melyek elvégzése egyébként a nyugati orvoslásban egy eljárás alkalmazásának elengedhetetlen feltétele.
Röviden: az akadémiák álláspontja szerint a hagyományos kínai orvoslás módszerei nem illeszthetők be a nyugati medicina ma elfogadott szakmai keretei közé, és a rendszer jellegénél fogva a diagnosztikai kódok sem szolgálják a betegségek és az eljárások jobb megértését a statisztikákon keresztül.
Mi a baj a döntés várható hatásával?
Ahogy arra korábban is utaltunk, az ICD osztályozása nemcsak egy kódrendszer, hanem üzenet is. Jelzi, hogy a hivatalos orvostudomány széles konszenzussal milyen fogalmak mentén osztályozza a betegségeket. Ha pedig az üzenet az, hogy a hagyományos kínai orvoslás fogalmai polgárjogot nyertek a betegségek világában, akkor ezt a látszatot – hiába, hogy nem ez volt a cél – minden bizonnyal sokan kihasználják majd annak érdekében, hogy a hagyományos kínai orvoslás eljárásait a nyugati medicina bizonyítékalapú módszereinek alternatíváiként hirdessék. Akár a bizonyítékalapú módszerek helyett, akár mellettük alkalmazzák e tudományosan nem igazolt eljárásokat, sok esetben súlyos mellékhatásokkal lehet számolni.
Az európai akadémiák és orvosi akadémiák szövetségei (az EASAC és a FEAM) ezért arra kérik az európai törvényhozókat, hogy a polgárok egészségének védelmében gondolják át a vonatkozó uniós és nemzeti szabályozásokat. Mint a FEAM elnöke és az állásfoglalást kiadó akadémiák szakértői csoportjának tagja, George Griffin fogalmazott: „Szilárd tudományos bizonyítékok hiányában egyetlen orvosi termék vagy eljárás – legyen az kínai, európai vagy egyéb – se legyen jogosult hivatalos jóváhagyásra, regisztrációra vagy támogatásra.”