• Lehozzák a Napot a Földre

    Az Európai Unió fúziós kutatási programja jelentős lépés lehet a földi fúziós erőművek megvalósulása felé. A világ egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési együttműködésében az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem munkatársai is részt vesznek. Hogyan zabolázzuk meg a csillagok energiáját, és milyen szerepet játszanak ebben a magyar kutatók? -számol be a sikerről az MTA honlapja.

    Részletek
  • Ivararány szabályozás a génekben kódolva

    Mindegy, hogy emlős, madár, hüllő vagy kétéltű: a hímek és nőstények aránya a populációban függ az ivari kromoszómák típusától – mutatta ki az a magyar kutatók vezetésével végzett vizsgálat, amely gerinces fajok ivararányát elemezte. Az izgalmas eredményeket a Nature közölte.

    Részletek
  • Megtalálták a romlott várost - Szodoma feltárása felgyorsul

    A Bibliából ismert, a bűn melegágyaként közszóvá vált várost amerikai régészek találták meg Jordániában. Steven Collins, a régészcsoport vezetője szerint gyakorlatilag biztos, hogy amit megtaláltak, az a bibliai Szodoma. “Minden kritériumnak megfelel, ami az írásban van” – mondta egy libanoni hírportálnak.  

    Részletek
  • Mellrákot okozhat a régóta ismert vírus

    Eddig abban a hiszemben voltunk, hogy emberre nem veszélyes a szarvasmarha-leukémiavírus, amit az állatok tejjel és vérrel adhatnak át egymásnak. De ez a tévhit is megdőlt. A Plos One tudományos lapban publikálták felfedezésüket kaliforniai kutatók, akik emberi mellszövetben is felfedezték a kórokozót, ráadásul kutatásuk a rákos minták 59 százalékában mutatta ki a vírusra jellemző DNS jelenlétét. Ha bebizonyosodik a feltételezés, miszerint a vírus mellrákot okozhat, akkor elképzelhető, hogy a daganatos megbetegedés gyógyíthatóvá válik – véli a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő.

    Részletek
  • Van élet a Marson - állítja a NASA

    Azt már eddig is lehetett látni, hogy a sziklákban olyan mélyedések vannak, mintha azokat víz vályta volna ki, de most határozottan jelentették a NASA kutatói, hogy az élet nyomaira bukkanhattak a vörös bolygón.

    Részletek
  • Séta a Marson

    Fedezze fel a Marsot karosszékéből, vagy vigye el a Curiosityt egy körre a NASA jóvoltából. De akár meg is tapogathatja a bolygó felszínét, ha van 3D-s nyomtatója - írja a Magyar Nemzet.

    Részletek